Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetések költőkkel

peterdi-gabor---varnai-zseni.jpg

                                        Peterdi Gábor: Várnai Zseni

Rózsássy Tibor: Az utolsó atlantiszi

3. rész: Beszélgetések költőkkel

 

Korholó szavak

(Ady Endréhez)

 

Égetted a gyertyát alul, felül,

Kiélveztél minden estét,

S most fáj, hogy álom csupán

A nyugodt, bölcs öregség.

 

Jövő tenmagad bizony megölted,

Nem érdekelt téged akkor,

Hogy ősz hajú, pozsgás öregként,

Milyen is lesz az aggkor.

 

Ifjak felett, hogy törhetnél pálcát,

Ó eljátszott bölcs öregség,

A megbánás már mit sem segít,

Lassan elfogynak az esték.

 

Százhuszonegyedik dobbanás
(Váci Mihályhoz)

 

Voltam oly védtelen és kisemmizett,

mint útszélen hagyott kutyakölyök,

s voltam boldog befogadott,

kire felnéztek a hőn áhított körök.

Szolgáltak engem, s én szolgáltam őket,

éreztem lehúz az ingovány,

néma jajszót sírtam hangtalan az éjbe,

de nem felelt csak a vad magány.


Beálltam a sorba, hogy csupán egy legyek,

hittem, hogy egységben az erő,

de hajtott tovább az ősi nomád ösztön,

s illatával hívott az új ,,legelő".

Agyam, mint radar kereste folyton az újat,

ha meglátta a célt, vérebként követte,

s hiába értem újra és újra révbe,

csak azt éreztem: valami új dolog jöhetne!


Napba néztem én, s a csillagokba vágytam,

nyújtóztam értük mindhiába,

de ha ezer darabra törve földre zuhantam,

vigaszom volt a rét egy szál virága.

Téphetsz padlógázzal, mint túlhajtott motor,

hisz képes a szív gyakran százhúszat is verni,

de vigyázz, mert lehet, hogy eggyel többet,

már nem lesz képes elviselni!

 

A sivatagon innen

(Rózsássy Barbarához)

 

Sivatagod mit magad elé hordtál,

A homok mit folyton szemedbe szórtál.

Lásd meg az oázist, hiszen csak szemed vak,

Bölcsődben még mindig benne ring a nap.

 

Származásod tudom, bárminek is öltözz,

Avagy bárki elől bárhová is költözz.

Neved tőlem kaptad, s én adtam a lelked,

Nem szidtalak mikor az ördögöt ölelted.

 

Titkaid nem tiéd hisz olvasok benned,

Helyetted is tudom, mit kellene tenned.

Mert szíved lapjain íródik a könyved,

Sírjad hát papírra testedbe zárt könnyed.

 

Üvöltsd el csöndben minden fájdalmadat,

Mit őseid rád hagytak a súlyos idők alatt.

Üvöltsd el helyettük, súgd meg nekem.

S én csöndben feloldozlak, míg megtehetem.

 

Hová lett a kilencedik
(Radnóti Miklóshoz)

Megszülettél, bár hevesen tiltakoztál ellene,

Tán érezted milyen az emberek jelleme.

Azt gondoltad, tiéd is a ,,mindnyájunk kenyere"

S nem hitted, hogy ily kicsi a Jóisten tenyere.

 

Játsztunk szavaiddal, hogy: én neked te vagyok,

Csak azok értik ezt, kik maguk is magyarok.

Hol aranyszárnyú széllel játszottak a hegyek,

Mindketten találtunk a nap alatt egy helyet.

 

De a sátán megitatta a gonoszság borát,

S részegülve kezdtük falni a vacsorát.

Nyitott füleinkbe belesuttogott:

Tegyetek mindre sárga csillagot!

 

Tereljétek össze, ne kóricáljanak!

Nem süthet reájuk ugyanúgy a nap.

Alantas népség, nem is ember talán.

(Közben a kormányzó rúgtat fehér lován.)

 

Már kit sem érdekel egy gyermekrontó kéjenc,

Ám ki zsidót bújtat az büdös zsidóbérenc.

S mire megíródik a ,,Hetedik ecloga"

Már senkit nem terelnek városi gettókba.

 

De sötét füst gomolyog a táborok felett,

S Pesten a Dunába lőnek még ezreket,

S az emberek eközben behunyják szemüket,

S próbálják lemosni véres kezüket,

 

De nem moshatják le, mert mi hozzátapadt,

Megvető közönyből, hallgatásból fakadt.

S most agyamban ott lüktet a ,,Tétova óda"

De már megíródott az utolsó ecloga.

 

Tanulság

(La Fontain-hez)

 

 

Írtam vidám verset, hogy boldog lehess,

Mögöttes tartalmat így hát ne is keress!

 

Egyszer volt, hol nem volt - elmesélem alul,

Hogy ebédelt együtt a farkas és a nyúl.

 

Volt egy piros szemű helyes kis nyuszi lány,

Ült az erdő szélén, egy hófehér nyoszolyán.

 

Nagy fehér fogait répával koptatta,

Ahogy ez Nyúléknál a rendje és a módja.

 

Arra ment a farkas, s ahogy a nyúl evett,

Attól a látványtól ő is megéhezett.

 

A jól nevelt ordas megkérdezte: hogy van,

A választ még megvárta, majd megette ott nyomban.

 

Vidáman hazament, szépeket álmodott,

Közben a nyúl lelke az égbe távozott.

 

Tanulsága mégis van ennek a versnek:

Vannak akik répát, mások nyulat esznek.

 

Beszélgetés

(József Attilához)

 

Virágot hoztam, nem karót,

S a gyengének adtam a takarót,

És nem játszottam a jóakarót.

S nem tudom meddig él ki ily bolond.

 

Nem érdekel, kinek van rám gondja,

De nem is voltam soha úr bolondja.

S bár bezártam magam hét toronyba,

Már se nappal, se éjjel nem álmodom.

 

Bujdokoltam bár senki sem űzött.

Kit szerettem, hozzá egész élet fűzött,

S volt – ki mint trófeát – csak kalapjára tűzött,

És ha olyan szél fújt, kacagva elhagyott.

 

Virággal jöttem, nem karóval,

S dacoltam minden rosszakaróval…

Most takarj be kérlek, puha takaróval!

S én, csak csendben párnámra hajtom fejem.

 

Hiábavalóság

(Francois Villon-hoz)

 

Van, kit könnyen győzöl,

s vannak győzhetetlenek.

Van, mi könnyen inog,

s vannak rendíthetetlenek.

Hiába mondád unos-untalan:

„A jóról jót kell mondani.”

Az alja nép habzó szája,

csak hányadékot fog ontani.

 

Volt, hogy a szépség báj volt,

s csak kellemes érzést okozott,

de Trójára Szép Heléna bája,

szörnyű pusztulást hozott.

Kincsét a szív hiába adja,

ha gyilkos tőrt döfnek belé.

Miből egykor kincs patakzott,

most vérfolyam tör a föld felé.

 

Noé bárkáján az oroszlán mit evett?

Embernél a növény mért alább való?

Rosszá válik-e vajh, ő maga is,

mikor a rosszat, öli meg a jó?

Mért nem kellenek Szűzanyák,

kik szülnének dicső gyermeket?

Mért öltük meg a széplelkű Jézust,

ki csak ártatlan illúziókat kergetett?

 

Ajánlás

 

Az ember lassan állattá változik,

a maradék jót is el fogja rontani.

Te csak maradj meg embernek s hidd,

hogy „a jóról jót kell mondani” !

 

Kedves Pádi

(Tóth Árpádhoz)

 

Kedves Pádi,

Levelem kissé Tóth Árpádi?

Lári-fári.

 

Múlt héten kivették egy szervem,

Pedig más volt a tervem.

(Ma már sikerült felkelnem.)

 

Ablakból nézem a szürke telet,

Evvel töltöm az egész napot, ha lehet,

(De legalább egy felet.)

 

Nem ehetek darabosat, csak leveset,

Azt is csak igen keveset.

(Már a nadrágom is leesett.)


Tovább már nem sajnálom magamat.
Hisz nem volt bennem gyilkos daganat.

Inkább tudnám, mi lehet veled?
Fagyos, vagy kellemes a teled?
 

Írj, arra kérlek nagyon!

Ne hidd, hogy válasz nélkül hagyom!

(Habár a bélyeg ma már egy vagyon.)

                              

                        barátod csókol (agyon)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.