Beszélgetések költőkkel
Peterdi Gábor: Várnai Zseni
Rózsássy Tibor: Az utolsó atlantiszi
3. rész: Beszélgetések költőkkel
Korholó szavak
(Ady Endréhez)
Égetted a gyertyát alul, felül,
Kiélveztél minden estét,
S most fáj, hogy álom csupán
A nyugodt, bölcs öregség.
Jövő tenmagad bizony megölted,
Nem érdekelt téged akkor,
Hogy ősz hajú, pozsgás öregként,
Milyen is lesz az aggkor.
Ifjak felett, hogy törhetnél pálcát,
Ó eljátszott bölcs öregség,
A megbánás már mit sem segít,
Lassan elfogynak az esték.
Százhuszonegyedik dobbanás
(Váci Mihályhoz)
Voltam oly védtelen és kisemmizett,
mint útszélen hagyott kutyakölyök,
s voltam boldog befogadott,
kire felnéztek a hőn áhított körök.
Szolgáltak engem, s én szolgáltam őket,
éreztem lehúz az ingovány,
néma jajszót sírtam hangtalan az éjbe,
de nem felelt csak a vad magány.
Beálltam a sorba, hogy csupán egy legyek,
hittem, hogy egységben az erő,
de hajtott tovább az ősi nomád ösztön,
s illatával hívott az új ,,legelő".
Agyam, mint radar kereste folyton az újat,
ha meglátta a célt, vérebként követte,
s hiába értem újra és újra révbe,
csak azt éreztem: valami új dolog jöhetne!
Napba néztem én, s a csillagokba vágytam,
nyújtóztam értük mindhiába,
de ha ezer darabra törve földre zuhantam,
vigaszom volt a rét egy szál virága.
Téphetsz padlógázzal, mint túlhajtott motor,
hisz képes a szív gyakran százhúszat is verni,
de vigyázz, mert lehet, hogy eggyel többet,
már nem lesz képes elviselni!
A sivatagon innen
(Rózsássy Barbarához)
Sivatagod mit magad elé hordtál,
A homok mit folyton szemedbe szórtál.
Lásd meg az oázist, hiszen csak szemed vak,
Bölcsődben még mindig benne ring a nap.
Származásod tudom, bárminek is öltözz,
Avagy bárki elől bárhová is költözz.
Neved tőlem kaptad, s én adtam a lelked,
Nem szidtalak mikor az ördögöt ölelted.
Titkaid nem tiéd hisz olvasok benned,
Helyetted is tudom, mit kellene tenned.
Mert szíved lapjain íródik a könyved,
Sírjad hát papírra testedbe zárt könnyed.
Üvöltsd el csöndben minden fájdalmadat,
Mit őseid rád hagytak a súlyos idők alatt.
Üvöltsd el helyettük, súgd meg nekem.
S én csöndben feloldozlak, míg megtehetem.
Hová lett a kilencedik
(Radnóti Miklóshoz)
Megszülettél, bár hevesen tiltakoztál ellene,
Tán érezted milyen az emberek jelleme.
Azt gondoltad, tiéd is a ,,mindnyájunk kenyere"
S nem hitted, hogy ily kicsi a Jóisten tenyere.
Játsztunk szavaiddal, hogy: én neked te vagyok,
Csak azok értik ezt, kik maguk is magyarok.
Hol aranyszárnyú széllel játszottak a hegyek,
Mindketten találtunk a nap alatt egy helyet.
De a sátán megitatta a gonoszság borát,
S részegülve kezdtük falni a vacsorát.
Nyitott füleinkbe belesuttogott:
Tegyetek mindre sárga csillagot!
Tereljétek össze, ne kóricáljanak!
Nem süthet reájuk ugyanúgy a nap.
Alantas népség, nem is ember talán.
(Közben a kormányzó rúgtat fehér lován.)
Már kit sem érdekel egy gyermekrontó kéjenc,
Ám ki zsidót bújtat az büdös zsidóbérenc.
S mire megíródik a ,,Hetedik ecloga"
Már senkit nem terelnek városi gettókba.
De sötét füst gomolyog a táborok felett,
S Pesten a Dunába lőnek még ezreket,
S az emberek eközben behunyják szemüket,
S próbálják lemosni véres kezüket,
De nem moshatják le, mert mi hozzátapadt,
Megvető közönyből, hallgatásból fakadt.
S most agyamban ott lüktet a ,,Tétova óda"
De már megíródott az utolsó ecloga.
Tanulság
(La Fontain-hez)
Írtam vidám verset, hogy boldog lehess,
Mögöttes tartalmat így hát ne is keress!
Egyszer volt, hol nem volt - elmesélem alul,
Hogy ebédelt együtt a farkas és a nyúl.
Volt egy piros szemű helyes kis nyuszi lány,
Ült az erdő szélén, egy hófehér nyoszolyán.
Nagy fehér fogait répával koptatta,
Ahogy ez Nyúléknál a rendje és a módja.
Arra ment a farkas, s ahogy a nyúl evett,
Attól a látványtól ő is megéhezett.
A jól nevelt ordas megkérdezte: hogy van,
A választ még megvárta, majd megette ott nyomban.
Vidáman hazament, szépeket álmodott,
Közben a nyúl lelke az égbe távozott.
Tanulsága mégis van ennek a versnek:
Vannak akik répát, mások nyulat esznek.
Beszélgetés
(József Attilához)
Virágot hoztam, nem karót,
S a gyengének adtam a takarót,
És nem játszottam a jóakarót.
S nem tudom meddig él ki ily bolond.
Nem érdekel, kinek van rám gondja,
De nem is voltam soha úr bolondja.
S bár bezártam magam hét toronyba,
Már se nappal, se éjjel nem álmodom.
Bujdokoltam bár senki sem űzött.
Kit szerettem, hozzá egész élet fűzött,
S volt – ki mint trófeát – csak kalapjára tűzött,
És ha olyan szél fújt, kacagva elhagyott.
Virággal jöttem, nem karóval,
S dacoltam minden rosszakaróval…
Most takarj be kérlek, puha takaróval!
S én, csak csendben párnámra hajtom fejem.
Hiábavalóság
(Francois Villon-hoz)
Van, kit könnyen győzöl,
s vannak győzhetetlenek.
Van, mi könnyen inog,
s vannak rendíthetetlenek.
Hiába mondád unos-untalan:
„A jóról jót kell mondani.”
Az alja nép habzó szája,
csak hányadékot fog ontani.
Volt, hogy a szépség báj volt,
s csak kellemes érzést okozott,
de Trójára Szép Heléna bája,
szörnyű pusztulást hozott.
Kincsét a szív hiába adja,
ha gyilkos tőrt döfnek belé.
Miből egykor kincs patakzott,
most vérfolyam tör a föld felé.
Noé bárkáján az oroszlán mit evett?
Embernél a növény mért alább való?
Rosszá válik-e vajh, ő maga is,
mikor a rosszat, öli meg a jó?
Mért nem kellenek Szűzanyák,
kik szülnének dicső gyermeket?
Mért öltük meg a széplelkű Jézust,
ki csak ártatlan illúziókat kergetett?
Ajánlás
Az ember lassan állattá változik,
a maradék jót is el fogja rontani.
Te csak maradj meg embernek s hidd,
hogy „a jóról jót kell mondani” !
Kedves Pádi
(Tóth Árpádhoz)
Kedves Pádi,
Levelem kissé Tóth Árpádi?
Lári-fári.
Múlt héten kivették egy szervem,
Pedig más volt a tervem.
(Ma már sikerült felkelnem.)
Ablakból nézem a szürke telet,
Evvel töltöm az egész napot, ha lehet,
(De legalább egy felet.)
Nem ehetek darabosat, csak leveset,
Azt is csak igen keveset.
(Már a nadrágom is leesett.)
Tovább már nem sajnálom magamat.
Hisz nem volt bennem gyilkos daganat.
Inkább tudnám, mi lehet veled?
Fagyos, vagy kellemes a teled?
Írj, arra kérlek nagyon!
Ne hidd, hogy válasz nélkül hagyom!
(Habár a bélyeg ma már egy vagyon.)
barátod csókol (agyon)
